hjiezkif-musical˙đĐ ||

NAVIGATION
µ
Bejelentkezés
µ Home
µ Site
µ Színház
µ Színészek
µ Musicalek
µ Dalszövegek
µ
Galéria
µ Extrák
µ
Versenyek

LINK ME

 


BUTTONCSERÉIM
(korlátlan)

Jelizz!

 

 

 

Számláló
Indulás: 2007-12-22
 
>>Dolhai Attila<<

1977. január 7-én született, Ajakon.

A zene és az éneklés iránti érdeklődése hamar kiderült, így Gödöllőre járt zenei általános iskolába, majd a középiskolát követően a zsámbéki Apor Vilmos Tanítóképző Főiskolát végezte, mégpedig ének szakon. A hangképzés mellett több évig tanult klasszikus gitáron játszani. Később a Színművészeti Egyetemet is elvégezte, színész-énekesi diplomát szerzett, ahol Kerényi Imre osztályába járt.

A főiskolai évek alatt, tehetségkutató versenyeken is elindult, ilyen volt például a TV2 által szervezett Kifutó című műsor, amelynek különdíjasaként részt vehetett a Karthago együttes koncertturnéján.

Színházban először statisztaként szerepelt a Gór Nagy Mária színitanodában, majd Békéscsabán a Jekyll és Hyde című darabban tapsolhatott neki a közönség. Ezt követte Szegeden a West Side Story, továbbá Miskolcon az Elisabeth című musical.

2000. nyarán nősült meg és 2003. március 5-én született meg kislánya, akit Luca névre kereszteltek.

2004-ben a nyári szabadtéri játékokon bemutatott Valahol Európában című musical főszerepét nagy sikerrel játszotta. Ezt követően megkapta az Operettszínház- Thália Színház közös produkciójában bemutatott West Side Story című előadás főszerepét is.

Nevét úgy igazából két sikerdarabnak köszönhetően ismerhette meg a közönség. Ezek pedig nem voltak mások, mint az Operettszínházban bemutatott Levay-Kuncze: Mozart! és a Wildhorn-Murphey- Rudolf, Presgurviq: Rómeó és Júlia musicalek. Dolhai Attila mindkettőben a férfi főhőst játssza, a kritikák szerint roppant tehetségesen.

2006. tavaszán megjelent élete első szólólemeze Ébredjen a nap címmel, amelyen főként saját szerzeményei hallhatóak, de szerzőtársként Szakos Krisztián és Fekete Tibor Samu neve is szerepel a korongon.

Még ez év nyarán a Szegedi Szabadtéri Játékokon Wildhorn-Murphey: Rudolf című musicaljének főszerepében tündökölt, majd a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon Tolcsvay-Müller, Müller: Mária Evangéliuma című rockoperájában, Jézusként aratott hatalmas sikert a közönség körében.

2007-ben a Budapesti Operettszínház - Thália Színház közös bemutatójának az Adler,Walker: Altar boys (Oltári srácok) című koncertmusicaljében az egyik főszerepet kapta meg, amelyet a Tavaszi Fesztivál keretében mutatták be.

Májusban tartotta meg lemezbemutató koncertjét, a Stefánia Kulturális Központban.

Színes egyéniségét és sokoldalú tehetségét mi sem bizonyítja jobban, mint az hogy számos musical címszerep mellett Huszka Jenő: Lili bárónő című operettjében őt választották ki, hogy az egyik főszereplő karakterét megformálja.

Az Operettszínházi előadások mellett szerepet kapott a Pesti Színházban is, ahol újra színpadra állították, a már 10 éve egyszer bemutatott Mesterkurzus című darabot, amelynek a különlegessége, hogy benne egy világhírű opera áriát kell elénekelnie, méghozzá hangosítás nélkül.

 


Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerd&#245;aljai, 150m2-es alapterület&#251;, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA